*My real first kiss*

A szobámban ültem a laptopom előtt. Nem is tudom miért netezek mikor csak egy dolgon, jár az agyam. Izgatottan vártam a hét órát, hisz a világ legjobb pasijával fogok randizni. Edward Grimes. Már sokadjára találkozok vele de, még mindig izgulok, és nem jutok szóhoz, ha meglátom. Épp zuhanyozni készültem mikor a húgom berontott a szobámba.

- Csak így kopogás nélkül? - csuktam le a laptopot.

- Igen mert már rég kész kéne lenned! - nyitotta ki a szekrényemet. Szeret a ruháim között dúrkálni. Csak visszapakolni nem.

- Miért is? - csuktam vissza a szekrényajtót.

- Végzős bál! Ha nem tudnád. Megígérted, hogy eljössz! - vágta ki a szekrény másik ajtaját.

- Ó basszus tényleg. Az ma van? - indultam a telefonomért.

- Igen mert most fogok érettségizni. Elfelejtetted? - fordult felém.

- Háát hogy is mondjam? Egy randit beszéltem meg Edwarddel.

- Áhá. És hányadik randi? Volt már smaci? Lefeküdtél már vele? - közelített felém.

- Liz!  -álítottam meg.

- Jó-jó csak tudni akarom! - indult vissza szekrényemhez.

- Hát akkor még egy randi mínusz. - vettem el a telefont az asztalomról.

- Miért nem mész el? - motyogta a szekrényből.

- Inkább egy uncsi bál, mint egy romantikus séta Dublin utcáin! - kerestem Edward számát a telefonkönyvben.

- Amúgy mit keresel? - nyomtam meg a hívásgombot.

- A ruhádat! Gondoltam segítek felvenni! - mondta. Pár csörgés után felvette.

- Szia. Pont most akartalak hívni.  -mondta bársonyos hangján.

- És miért? - sétáltam az ablakhoz.

-Őhm, nem tudom. Csak hogy halljam a hangod! - mondta. De aranyos, nem tudok nemet mondani. Istenem, ez fájni fog. Nagy levegőt vettem és belekezdtem.

- Én azért hívtalak mert a mai nap nem fog menni.

- Oh, értem.

- Majd bepótoljuk. Végzős bál és megígértem a húgomnak még évelején, hogy elmegyek. Sajnálom !- sóhajtottam.

- Oké. Értem. Majd bepótoljuk! - mondta nyugodtan.

- Ugye nem haragszol? - haraptam az alsó ajkamba.

- Nem. Egyszer végzős az ember a gimiben! - mondta. - na de most te ne haragudj. Mennem kell, mert Johnra rájött az öt perc. Jó szórakozást! Puszi. - nyomta ki a telefont. Biztos, hogy haragszik! Nem fog többször elhívni, randizni. Ezt elszúrtad.

Lesütöttem a tekintetemet és az asztalhoz sétáltam, majd letettem a telefonomat rá.

- Na akkor felveszed? - tolta a kezembe a ruhát Liz.

- Várj! - toltam el a kezét. - előbb nem ártana lezuhanyoznom. Van egy kis szagom. - emeltem fel a kezemet. Besétáltam a fürdőszobába, megnyitottam a zuhanyt, felcsatoltam a hajamat és tusolni kezdtem. Közben csak Edwardön járt az agyam. Egy sztár szán rám pár órát a szabad idejéből én meg elcseszem. A világ legnagyobb idiótája vagy! Pár perc alatt lezuhanyoztam majd törölközőbe csavartam magamat és visszamentem a szobámba.

- Na végre! Ez még gyors is volt. - állt elém Liz.

- Ácsi! A te bálod lesz és még nem vagy kész? - indultam a fiókos szekrény felé.

- Téged fognak nézni nem engem. Te voltál a bál királynő egymás után háromszor is, nem én. - dobta le a ruhámat az ágyra. Kikerestem egy pánt nélküli melltartót és egy hozzá illő bugyit. Felvettem őket majd Lizzel szembe fordultam.

- Szerinted, ha így megyek most is én leszek a bál királynő? - fordultam körbe.

- Haha.

- De ez most nem az én bálom. Neked kell szépnek lenni! - indultam felé. Persze volt még három óra hosszánk a bálig. Kontyba tűztem a haját és kisminkeltem. Gyönyörű volt! Rá adtam a ruhát és a tükör elé állítottam.

- Oh én tudok szép is lenni? - forgolódott majd felvett egy fehér álarcot.

- Az minek? - akasztottam le a ruhámat a vállfáról.

- Álarcos bál, mit vártál? - indult kifelé. Szóval ennyi a nagy segítség? Beleszenvedtem magamat a lila ruhámba. Bevallom kár volt lezuhanyoznom. Besütöttem a hajamat, egy laza sminket raktam magamra, befújtam magamat a parfümömmel majd elindultam kifelé. Mint mindig megkapta, hogy rám kell várni, és hogy az álarcosbál már rég óta tart. Pár percnyire volt a suli kocsival. Apa hajnal félkettőre jön értünk. Kifizettük a belépőket majd elindultunk a tornaterem felé. A zene már dübörgött. Mikor beléptünk a terembe minden szempár minket nézett.

- Én megyek a haverokhoz! Majd találkozunk. - dobott egy puszit Liz majd eltűnt a tömegben. Még mindig engem nézett mindenki. Talán, azért mert nem volt rajtam álarc. De nem tehetek róla nem szólt a drága húgom, hogy kell! Megcéloztam a büfének nevezett valamit. Miközben átvergődtem magamat a tömegen két ismerős emberre lettem figyelmes.

- Mit adhatok? - kérdezte a kiszolgáló fiú. Még mindig ugyan az, aki volt az én időmbe.

- Csak egy pohár kólát! - mondtam, közben nézelődtem a tömegben. Semmi ismerős arc. Se régi osztálytárs. Azt hiszem, egyedül fogok ücsörögni egy padon, valahol a sarokban.

- Tessék! - nyújtotta a srác a colát. Kifizettem, majd azonnal beleittam. Megköszöntem majd elindultam a padok felé.

- Te vagy az a csaj aki háromszor egymásután volt bálkirálynő? - kérdezte egy elég ismerős hang.

- Igen. - fordultam felé. Zavaromban elmosolyodtam.

- Akkor táncolsz velem? - nyújtotta a kezét.

- Köszi, de nem! Már fáj a lábam. Bocsi! - indultam tovább a tömegen. Mindenki megnézett. Mikor oda értem a padhoz megkönnyebbülve ültem le. Néztem a sok hülyét ahogy vonaglanak a zenére. Páran már felöntöttek a garatra. Mikor még én ide jártam mindenki józanul jött és józanul távozott. Most meg mindenki iszik.

- Te szebb vagy mint valaha! - állt mellém ugyan az a srác, aki felkért táncolni. Próbáltam nem rá nézni.

- Most miért vagy ilyen? Nem ilyennek ismertelek meg! - ült le mellém.

- Esetleg, ha ismernénk egymást! - kortyoltam bele a colába.

- Elég jól ismerlek. Évfolyamtársak voltunk.

- Akkor te vagy az a srác aki nyomi volt és mindenki piszkált? Így álarcban nem ismerlek meg! Ja és bocsi azért a kibuktatásért. Tök véletlen volt. - kortyoltam ismét a kólámba ami már kifogyott.

- Nem én voltam az a srác! - mosolygott. Ismerős mosolya volt. Mintha láttam volna már valahol.

- Bocs kiürült a poharam. - álltam föl.

- Majd én hozok! - vette ki a kezemből a poharat. Megvártam míg eltűnik a tömegben majd felálltam és a kijáratot céloztam meg. Elegem van a suttyókból, akik csak gerincre akarnak vágni. Elindultam a suli folyosóján. Nézegettem a tablókat. A tavalyi végzősök majd a mi tablónk. Egymás mellett három tabló a 2010 végzőseiről. Nézegetni kezdtem őket. Azt mondta a srác hogy évfolyamtársak voltunk. Nem találtam az első tablón. A második a miénk akkor csak a harmadikon lehet. Sorba nézegettem a képeket de nem találtam az elején.

- Szóval itt vagy? - közelített felém a srác.

- Istenem csak most legyek láthatatlan! - néztem lefelé. - nem tűntem el! - néztem mosolyogva rá.

- Áh a mi tablónk! - állt mellém. - tehát engem kerestél? - nézett rám.

- Végül is igen! De könnyebb lenne, ha felfednéd magad! - néztem a szemébe. Gyönyörű zöld szemei voltak.

- Arra még várnod kell. - tekintetét a tablóra szegezte. - amúgy itt van a cólád! - nyújtotta a poharat. Elvettem majd letetettem az előttünk lévő szekrényre. Kitudja milyen port rakott bele!

- Szóval nem kell? Ezért törtem át magamat kétszer is a tömegen.

- Idegenekben nem bízok! - néztem tovább a tablót. Megláttam Edwardöt. Istenem az a mosoly! Angyalian mosolygott.

- Miért is mondtam le azt a randit? - mondtam.

- Hogy? - nézett rám.

- Ez hangos volt?

- Egy kicsit. A barátnőm lemondta a randit. Szóval kezet foghatunk! - nyújtotta a kezét. Rá néztem majd a tablóra. Nem akartam bepasizni.

- Ez szemétség! - mondtam.

- Az bizony! Megbeszéltük hogy találkozunk erre le mondja. És majd bepótoljuk.

- Nem erre értettem. - mosolyogtam. Kérdően rám nézett. - arra hogy te tudod, hogy én kivagyok de én nem tudom, hogy te kivagy. Leplezd le magad! - nyúltam az álarca felé, de megfogta a kezemet.

- Kíváncsi fáncsi! - mosolygott. Olyan ismerős a szeme a szája a mosolya. Ránéztem a tablón Edwardre. Ugyan úgy mosolygott.

- John tudja hogy itt vagy? - néztem továbbra is Edward fényképét.

- Persze! Ő is itt van. - mondta, majd lassan rám nézett. - hoppá! - emelte a kezét a szája elé.

- Hogy nem ismertelek fel? - néztem a szemébe.

- Jó ez az álarc. - mosolygott. A kezemet ismét az álarcra tettem. Lassan leemeltem róla.

- Így már sokkal jobb! - mosolyogtam. - szóval tudtad, hogy melyik suliba jár a húgom?

- Elárulta. - vonta meg a vállát. - de nem hagynánk ezt a témát? - nem szóltam semmit. - gyere! - meg fogta a kezemet és húzni kezdett. Már szinte szaladtunk. Felmentünk a második emeleti ének terembe. Nem tudtam, mit akar itt. Viszonylag halkabb volt, mint a földszinten.

- Edward? - kérdeztem félénken. Korom sötét volt és nem láttam őt sehol.

- Nem tűntem el! - fogta meg a derekamat és beljebb tolt.

- Mit keresünk mi itt? - fordultam meg, de nem volt mögöttem.

- Ne félj! Nincs semmi ferde hajlamom veled! - mondta halkan és felkapcsolt egy kis lámpát.

- Azt gondoltam. De miért pont az ének terem?-  indultam felé. Akkor láttam, meg hogy a zongoránál ül.

- Imádtam ezt a termet. Meg még most is. Főleg hogy te is itt vagy! - mosolygott majd megnyomott egy billentyűt a zongorán.

- Tudsz rajta játszani? - ültem le mellé.

- Nem. Csak így! - mondta majd úgy csinálta mint a profik csak hülyeségből.

- Értem miért csak azok játszhattak rajta akik tudnak! - nevettem.

- Ez volt Edward Grimes hatodik szimfóniája. - állt föl.

- Oh bocsánat művész úr!

- Hallod ezt? - indult az ablakhoz. 

- Igen. A szerelmesek percei. Mindig is utáltam. Nyálas zenék és az összes szerelmes pár smárolt. Patakokban folyt a nyál. Mindig a padon ültem teljes tíz percig. Nem volt senkivel sem táncolnom. - mondtam.

- Ugyan ez csak én otthon ültem. - indult felém. - kétszer jöttem el a bálra. Ez a harmadik! - állt elém. Kicsit megdőlt előre.

- Hölgyem! Egy táncra? - nyújtotta a kezét.

- Megtisztelne vele! - álltam fel. Kezemet a vállára tettem és a füléhez hajoltam.

- Nem tudok táncolni! - suttogtam. Megfogta a kezemet és magához szorított.

- Elárulok valamit. Én sem. - nevetett. Megszorította a kezemet majd lépkedni kezdett.

- Edward, tényleg nem tudok táncolni! - néztem a szemébe. Megragadta a kezemet, a nyakára rakta majd közelebb húzott magához.

- Nem tudjuk bepótolni! - csúsztatta a kezét a csípőmre.

- Mit pótolnánk be? - fordultunk meg.

- A ma estét. - mondta.

- Ez is egy randi. Nem? - néztem rá.

- Végül is igen. - mosolygott. - de pár hónapig nem tudunk találkozni. - hunyta le a szemét.

- Ezt most hogy értsem? - álltam meg.

- Turnézni megyünk! Sajnálom. - vette le a kezét a derekamról.

- Ezt most viccnek szántad? - kérdeztem.

- Bárcsak viccelnék. Te vagy az első lány, aki így elcsavarta a fejemet. - fogta meg a kezemet. - szeretnék ezen változtatni. - csak álltam a terem közepén és figyeltem mit mond.

- Éveken keresztül nem éreztem így senki iránt. - húzott magához. - sőt soha nem éreztem így. Ezzel csak... - nem bírtam tovább hallgatni. Kezeim közé fogtam a fejét, és az ajkaira adtam egy puszit.

- Ez most? - kérdően nézett rám. A kezemet a tarkójára csúsztattam, és csókolni kezdtem. Életem első igazi csókja volt. Soha nem csókolóztam még igazából. Csak csináltuk és nem tudtunk leállni.

- Szeretlek! – mondta a csókunkba.

- Én is! – hajoltam el tőle. Angyalian mosolygott majd elindult kifelé.

- Hova mész? – mentem utána. Nem válaszolt csak kilépett az ajtón.

- Gyere már! – fogta meg a kezemet majd kirántott. – tudod, már régen is tetszettél nekem! – mondta. – csak nem mertem lépni. Féltem!

- Mégis mitől? – kérdeztem. Összekulcsolta az ujjainkat majd mélyen a szemembe nézett. Közben lassan haladtunk lefelé a lépcsőn.

- A csalódástól! Már törték össze a szívemet! – monda. – és nem akartam, hogy megint megtörténjen.

- De én nem vagyok olyan! – mondtam miközben az elsőre, kanyarodtunk le.

- Most már tudom! – mosolygott. – és azt is, hogy nem volt még senkid!

- Nem találtam rá senkire. – mondtam. – de talán benned meg van az amit minden fiúban kerestem!

- Miért milyen fiút kerestél? – kérdezte.

- Olyat, aki nem csak az ágyba akar csábítani, és aki nem csak egy éjszakát akar! – mondtam. – aki szeret, velem van, többet akar tőlem és akár elvesz feleségül!

- Ezek meg vannak bennem! – mosolygott. Majd megállt az ajtóban. – gyere velem! – húzott magával kifelé. Megálltam majd levettem a cipőimet. Újra megfogtam a kezét és elindultunk kifelé. Elsőnek csak lassan mentünk majd szaladni kezdtünk. A friss dublini éjszakában zuhogni kezdett az eső. Nem foglalkoztunk vele csak tovább szaladtunk. Megállított majd felemelt és megpörgetett. Olyan érzés volt, mintha egy amerikai romantikus film lenne. Lelassított majd csókolni kezdett…